2026. május 13. – Molnár Ibolya: Szerepeink fogságában – A nő és a férfi helye a XXI. század elején

Sok szeretettel köszöntök minden kedves vendéget, barátot, családot és minden kedves érdeklődőt. Köszönöm, mert azért az egy különleges dolog, hogy ezen a szép napsütéses délutánon itt töltik velem ezt a délutánt, és külön szeretném köszönteni Ország Zalánt és Bárdos Lucát, akik majd itt az est vagy a délután folyamán segíteni fognak nekem, és külön köszöntöm Pelesz Alexandrát, akivel együtt írtuk a Mályvacukor című könyvünket, és a mai napra is írt nekem egy kis szösszenetet, amit majd az óránk vége felé fognak hallani.

Nem ígérek önöknek majd könnyű témát. Nekem se könnyű. Két dolog miatt sem ígérem ezt a könnyű témát. Egyrészt azért, mert nagyon sokféle vélemény fog kialakulni, másrészt pedig azért, mert valószínűleg egy picit elfogult vagyok, hiszen, akárhogy is, de nő vagyok. Úgyhogy remélem, az óránk végén a férfiak nem állnak majd az ajtó végén vagy az ajtó mellett és nem fognak engem sodrófával várni.

Amikor a könyvtár nekem lehetőséget adott arra, hogy én a mai napon itt lehessek és választhassak egy témát, amiről beszélek, akkor sokféle dolog eszembe jutott. Olyan sablonos témák is, mint a szorongás, meg az én erő, meg egyéb ilyen kis pszichológiai dolgok, de ez idő tájt szerencsém volt, ugyanis Észak-Afrikába utazhattam, Marokkóba, ahol láttam az ott élő nőket és férfiakat, az ő szerepeiket és az ő működésüket. És amikor hazajöttem, egy baráti társaságban beszélgettünk, és én azt mondtam, hogy: „Fú, gyerekek, nekem olyan szerencsém van, hogy a XXI. században Európába születtem, hogy tanulhatok, bánhatok a pénzemmel, hogy autót vezethetek, hogy szavazhatok, hogy, egy csomó olyan dolgot csinálhatok, amit ők nem.”

És akkor a baráti társaságból érdekes módon egy férfi azt mondta nekem, az egyik fiú, hogy: „Hoppá, hoppá! Várj egy picit, gondold át ezt a dolgot! Nézz utána egy kicsit, ne legyél ilyen könnyen ítélkező!” És akkor én bizony elkezdtem egy kicsit a pszichológiába belekukkantani, hogy milyen kutatások, milyen eredmények vannak így a 2025-26-os évben, és bizony megdöbbentem. De hogy ne mindjárt a közepébe vágjak, kezdjük a legelején! Zalán!

Zalán: Az ember teremtése. Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá! Uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik, mászik! Megteremtette Isten az embert a maga képmására. Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élő lényen!

Szóval, kinek hite, nézete, világfelfogása szerint, de valahogy itt vagyunk a Földön. Férfiak és nők. De mit mond erről a biológia? Azt mondja a biológia, hogy az emberi tulajdonságokat az ember, ami örökletes, azt kromoszómapárok génjeinek a segítségével adjuk tovább az utódainknak. És bizony van egy 23-as kromoszómánk, ami a nemi hovatartozásunkat örökíti át. A nő kromoszómája úgy néz ki, hogy XX, a férfié pedig úgy néz ki, hogy XY. És mind a kettő, a nő is és a férfi is egyet adhat az utódjának. Vagyis a nő csak X-et, a férfi pedig X-et vagy Y-t. És akkor máris itt vagyunk egy nagyon érdekes dolognál, ugyanis a biológia szerint nincs élet X kromoszóma nélkül. Nincs élet nő nélkül.

„Aztán, hogy a férfi mit tesz hozzá, X-et vagy Y-t, aszerint dől el, hogy a gyerekünknek mi lesz a neme. Vagyis, a férfi határozza meg, hogy később fiúnak vagy lánynak fogunk születni.

Igen ám, de akárhogy is nézzük, azért ez nem ilyen egyszerű. Mert azt mondtuk, hogy a nemünk az, ha ilyen módon meghatározott, akkor – most egy kicsit belecsúszok a nemi identitás kérdésbe – átalakítható-e az ember mássá? Lehet-e a nőből férfi vagy férfiből nő, ha egyszer már nem az? És azt kell mondanunk, hogy átalakítható az emberi test. Át lehet operálni, lehet bizonyos hormonokat használni, lehet más típusú öltözékben járni, de genetikailag nem lehetsz más.

Ez nem azt jelenti, hogy én bárkit megítélnék, aki másmilyen szeretne lenni, hiszen félreértés ne essék, nem erről beszélek. Arról beszélünk, hogy minden egyes sejtünkben ott van az a bizonyos gén. És ha minket klónoznának, akkor bizony az eredeti nemünkkel jelennénk meg újra.

Miért érdekes még ez, a biológiai nem? Bizony azért érdekes, mert a biológia valamilyen módon meghatározza a szerepeinket, mégpedig elsősorban a nőit. A nő kap egy olyan szerepet a biológia által, ami tőle nem elvehető. És ez az a szerep, az anyaszerep, a gyermek megszületése és a gyermek kezdeti táplálása, amit nem lehet tőle elvenni. És ez az a szerep, ami egy életen át, vagy egy emberlét óta ott van velünk. A férfiaknak viszont minden egyes szerepükért meg kell küzdeni. És ez viszont az ő nehézségük. És majd mindjárt fogok erről is beszélni, hogy milyen nehéz ez. Hogy bizony, nekünk mennyivel könnyebb az, hogy már van egy elve elrendeltségünk, hogy a mi szerepeink közt ez annyira meghatározó, annyira iránymutató, hogy mi csak sétálunk az ösvényen.

Egy afrikai kutatás történt, konkrétan 89 olyan törzset vizsgáltak a szexualitás és a kultúra tükrében, hogy mennyire szabados a szexualitás, vagy mennyire van bekorlátozva. És most egy olyat mondok, amin én magam is meglepődtem, mert azt gondoltam, hogy a szexuális szabadság az azért a XXI. században elfér. A kutatásnak az lett az eredménye, hogy azoknál a törzseknél, ahol a szexualitás szabályok közé volt szorítva, azoknál a törzseknél gazdasági fejlődés, kulturális fejlődés és gyarapodás jelent meg. Azoknál a törzseknél, ahol viszont a szexualitás szabadsága átlépett egy határt, konkrétan nem 40%, nem 60%, konkrétan 100%-a ezeknek a törzseknek megsemmisült.

Nem véleményt mondok. Olyan dolgokat fogok mondani, amit beültetek az önök fejébe. Aztán, amikor mennek hazafelé, majd vitatkoznak rajta. Aztán majd engem is szidnak, meg mást is szidnak, jó? Nem az én véleményemet fogom elmondani, hanem néhány olyan tényt, amit én találtam. Hogy mit kezdenek vele, hát ez majd önökön múlik.

Azt mondjuk, hogy van egy biológiai nemünk, de nézzük meg, hogy mit mond a pszichológia. A pszichológia nem egy régi tudományág, úgyhogy az ott szereplő híres régiek vagy nevességek sem túl öregek. Így például itt van ez a bizonyos Carl Jung, Carl Gustav Jung, aki 1875. július 26-án született. Ezt azért mondom, mert pont azon a napon született, mint a lányom. Tényleg? Te is? Igen, szóval ez egy különleges nap. 1961-ben halt meg Jung, tehát azt jelenti, hogy nem olyan régen.”

Jung szerint a kollektív tudattalan azt jelenti, hogy az emberiség gyűjti az információkat és hordozzuk. Ebben a kollektív tudattalanban vannak ősminták. Ősminták arra, hogy egy nőnek hogy kell viselkedni, milyen szerepeket kell betölteni és hogy egy férfinak milyen szerepeket kell betölteni. És azt mondja Jung, hogy bizony, ez érdekes, mert hogyha megtalálod a szerepedet, hogy melyik is vagy, az segít neked, egy önismereti lépés. Azt mondja, hogy a nők között négy ilyen fő típus van, archetípusnak hívja. Ugye az első archetípus az anya típusa. Az anya az, aki érzékeny, intuitív, gondoskodó, szóval olyan kis tyúkanyó. Azt szoktam mondani, hogy ilyen ősanyák. Aztán van az a bizonyos amazon, aki független, aki arra törekszik, hogy valami jó kis célja legyen, aki mindig küzd valamivel. Egyébként én ilyen vagyok. Aztán van itt egy csúnya szó, ez a kurtizán típus. Félreértés ne essék, nem a prostitúcióról beszélek, hanem arról a típusú nőről, aki az érzékiséget, a csábítást, a vágyat, a játékosságot képes hordozni. És hát a negyedik az a madonna típus, aki ugye a bölcs, aki spirituális, szellemi. Egy kicsit ha belegondolunk, mindenki azt mondja, jaj ez is megvan bennem, az is megvan bennem, de úgy igazából van egy domináns.

Ugyanez megvan a férfiaknál. Nézzük a férfiakat, hogy hogy is van ez. Ugye a férfiaknál van a király. A király az, aki szabályokat hoz, aki vezér, aki rendet teremt, aki felelősséggel vezet, aki stabilitást, biztonságot ad. Aztán van a hős típus, ő az, aki aktív, mindig bátor, aki küzd, aki kicsit olyan harcias. Ez egy elég magányos dolog. Aztán van a szerelmes, aki az érzelmekre, az élvezetekre és a művészetekre nyitott. Hát ilyen ilyet is biztos ismerünk hölgyeim, ugye? És a bölcs, a mágus, aki a tudás, a belátás és a stratégia megteremtője. És azt mondja nekünk Carl Jung, hogy minden nőben van egy kis férfi és minden férfiban van egy kis nő. És ezt ő úgy hívja, hogy anima, ugye a férfinak a női oldala, és az animus, a nőnek a férfi oldala, és hogy ez így egyensúlyt teremt. És van, akinek kicsit erősebben van jelen, van, akinél meg kicsit kevésbé van jelen. De hogy mindenkiben van egy kis nő és van egy kis férfi. Ezt a mai tudomány, a mai pszichológia úgy hívja, hogy feminin és maszkulin típus. Ugye a személyiségünknek a része, hogy ezt mi teszteljük pszichológusok, hogy mennyire vagyok én a személyiségemben, mennyire erős a személyiségemnek az a bizonyos ellenkező nemű oldala, és hogy ez meg fog jelenni a működésemben. És miért beszélek én erről? Azért beszélek én erről, mert ezt tudni kell, mert bizony konfliktusok alakulhatnak ki párkapcsolatokban és kapcsolatokban azért, mert én például férfiasabb vagyok, mert az én férfi oldalam erősebb és mondjuk döntéseket akarok hozni és mondjuk erős akarok lenni és küzdeni akarok, és a párom ezzel mit kezd? Ugye? Mert van, amikor egy nő olyan, hogy kitör belőle kicsit a férfi, hogy majd én megmondom. Jó, de hogyan leszünk mi tulajdonképpen szerepeinkben férfiak és nők? Mert ugye eddig beszéltünk arról, hogy van biológiai nemünk és van valamiféle velünk hozott mintánk, de hogy amikor megszületünk, akkor ez hogy van?”

„Ugye nagyon érdekes a világ változása, hisz azért ülünk ma itt. Ööö, pont tegnap volt nálam egy kismama, és azt mondja nekem, hogy:

Képzelje el, már tudom a nemét!

Ugye visszarepülünk 10-15 évet, 20-at, és nem volt bizony a gyereknek magzati korban meghatározott neme. Úgy vártuk a gyermeket, hogy semleges neme volt. Felkészültünk, hogy ha fiúnév, lánynév, fogadtunk, hogy kinek mi lesz, ki mit gondol, gyártottunk bizonyos, mágikus dolgokat, hogy ha csúcsos a hasa, akkor ilyen, ha lapos a hasa, akkor olyan, ugye? De hogy valójában nem tudtunk felkészülni arra, hogy ő mi lesz.

Ma pedig ott vagyunk, hogy van egy hathetes magzat, és tudhatjuk a nemét. És elkezdjük a lelkünket, a családunkat, a környezetünket felkészíteni arra, hogy ő fiú, avagy lány. Elkezdjük a szobát kékre festeni vagy zöldre, elkezdjük lilára vagy rózsaszínre, elkezdjük a ruhácskákat a neme szerint gyűjteni. Mert hogy bizony ezek a nemi szerepek úgy alakulnak ki, hogy a környezet nyomja a gyereket valamilyen irányba.

Ugye, amikor megszületik, már másként bánunk vele. Lágyabbak vagyunk a lányokkal, legalábbis a klasszikus szereposztások szerint, és keményebbek vagyunk a fiúkkal, a klasszikus szereposztások szerint. Meg például lánynak mindjárt babát veszünk, fiúnak autót, ugye? Ha elesik a gyerek, akkor azt mondjuk a kislánynak, hogy: Jaj, semmi baj, gyere ide, ülj az ölembe! És megcirógatjuk, megszeretgetjük. A fiút pedig férfivá neveljük. Hogyan? Azt mondjuk neki: Katonadolog. Egy fiú az bátor, egy fiú kibírja. Egy fiú erős.

És bizony a mai napon, vagy a mai napjainkban ez a szereposztás elcsúszott. Elkezdtük a fiúkat kényeztetni. Elkezdtük a fiúknak azt mondani, hogy nem baj, ha sírsz. Neked is jár az ölelés. És elkezdtük a fiúkat lágyítani. Ugye elkezdtük azt, hogy te is legyél érzékenyebb. A lányokat pedig elkezdtük keményíteni. Semmi baj, ha te kockázol. Miért ne focizhatnál? Ugye, nyugodtan menjél bokszolni. És ezzel elkezdtük torzítani a szereposztást. Elkezdtük nyitni a két nem közti szerepvállalást.

Képzeljék el, hogy a gyerek első nemi megnyilvánulása 2 éves korában jelentkezik, ez pedig a fiúknál van, mégpedig az agresszió. Azt jelenti, hogy a két éves gyermek, anélkül, hogy valaha látott volna agresszív dolgot, akkor is elkezd valakit megütni, elkezd valamilyen agresszív dolgot csinálni. Egyszerűen genetikailag kódolt. Mit csinálunk a fiúkkal? Elvesszük tőle. A férfi szerep, az alapvető férfi szerep az, hogy te erős vagy, bátor vagy, agresszív vagy, megvéded, ezt a szerepet elvesszük tőle. Mégpedig úgy, hogy kijelentjük, hogy az agresszió az nem jó. Az erő nem erény.

A férfiban pedig ott van ösztönösen ez a dolog. Mit kezd vele? Hát de én ilyen vagyok.”

Szeretnek oda csapni. Rengeteget küzdünk vele, ilyen hat-nyolc éves kor között, amikor a fiúk a hierarchia harcokat lejátsszák egymással. Hát, hogy játsszák le? Kártyán? Nem, nem fognak kártyázni, oda fognak csapni. Meg fogják nézni, hogy kinek erősebb és vastagabb a karja, ki tud nagyobbat ütni, és azt is megnézik, hogy kinek nagyobb az a bizonyos testrésze.

Azért érdekes ez, mert azt mondjuk, hogy a természetes nemi szerepeink vagy a klasszikus nemi szerepeink a környezet által meghatározottabbak, de van egy nagyon érzékeny időszak erre a gyerekek életében, ez pedig a hat-nyolc éves kor között, öt-nyolc éves kor között, ezt a pszichológiában úgy hívják, hogy ödipális időszak. Ennek az időszaknak az a jelentősége, hogy a gyermek beleszeret az ellenkező nemű szülőjébe. A fiú csodálja az anyját, őt akarja elvenni feleségül, a lány pedig imádja az apját, és az ő kedvéért mindenre képes. Ugyanakkor pedig elkezdi az azonos nemű szülőt utánozni.

És itt van a szerepünk. Itt van a terhünk, és itt van a súlya annak, hogy mi hogy élünk. Ugyanis a gyerek azt fogja csinálni, amit mi. Vagyis ha az anya hazaesik a munkából, és gyakorlatilag nem lesz ideje arra, hogy lágy dolgokat tegyen, hanem vacsorát főz, mos, pakol, akkor a gyerek ezt fogja látni, a kislány, és ezt fogja utánozni. És a fiú is ezt fogja látni az anyjától, és ezt fogja elvárni a nőktől.

A fiú pedig elkezdi utánozni az apját, ami azt jelenti, hogy elkezd kalapálni, szögelni, biciklit szerelni. Viszont itt vagyunk 2026-ban. A férfi és a női szerep megváltozott. Hogyan? Férfimentes társadalomban élnek a gyerekeink. Azt jelenti, hogy Magyarországon ma tíz házasságból hat válással végződik, ebből a hat válásból négy a gyermek 10 éves kora előtt történik. Vagyis azt jelenti, hogy a gyerek egy apa nélküli családban nő fel. De azt mondják az apák, és erről nem ők tehetnek, bocsánat, azt mondják az apák, hogy de ők látják a gyereküket kéthetente egy hétvégére, és hétközben néhány órára. Igen, de ez az apaszerep, ami minta lesz a gyerek számára, ez gyakorlatilag egy ilyen holiday. Hiszen a hétvégén az apa a gyerekkel bulizni megy. Pecázunk, focizunk, kirándulunk, moziba megyünk, mekizünk, ugye? Nem biciklit szerelünk, nem kalapálunk, nem kemény férfias dolgokat csinálunk. Ülünk a számítógép előtt és nyomkodjuk. Tehát, hogy a férfi szerep a gyerekeink fejében egy ilyen holiday szerep lesz.

A másik dolog, hogy sajnos az oktatási rendszerből is ugye kivonultak nagyjából a férfiak, tehát egy gyerek a születése után találkozik óvó nénivel, tanító nénivel, tanárnővel, bébiszitter hölggyel. És hát sajnos a nagypapával is keveset, ennek pedig két oka van: vagy azért mert dolgozik, vagy azért mert sajnos már nincs köztünk. Tehát a férfi minta nem lesz meg a gyermek számára. És ilyen módon a gyerekeinknek lesz egy nagyon furcsa képe a jelenlegi férfi és női szerepekről.

Azt kell mondanom, hogy a külső megerősítés erőteljes személyiségformáló hatású a korai életkorban, a lány babát kap, a fiú pedig kisautót. Ezt elmondtam ugye, hogy a nemi megnyilvánulás az két éves kor körül jelenik meg, és ez meghatározza a viszonyunkat felnőttkorunkban a másik nemhez is.

Azért ide írtam egy mondatot, amit szeretnék felolvasni, és azért szeretném felolvasni, mert azt gondolom, hogy ezt ki kell hangsúlyoznom. A férfiakkal és a nőkkel kapcsolatos minden egyszerűsítést a helyén kell kezelni.

Vagyis az azt jelenti, hogy nem lehet a nőket és a férfiakat betenni egy-egy kis dobozba, egy-egy címke alá, és aztán ilyennek kell lenni.

Azért nem lehet ezt megtenni, mert ha címkézünk, normákat hozunk létre, azt mondjuk, hogy egy nőnek az a szerepe, hogy ezt és ezt csinálja, akkor azt gondoljuk, hogy a társadalomban ez az ő dolga, és aki nem ezt teszi, az nem normális, vagyis valahol nem oké.

Úgyhogy nem erről beszélünk. Igazából azért egyszerűsítünk, hogy kicsit elemezhessünk. Bármilyen módon él valaki, és ezt merem általánosságban mondani pszichológusként, hogy mindenki a saját életébe kell, hogy megtalálja a helyét. És azt gondolom az a baj, ha nem találjuk meg a helyünket. Ha nem találjuk meg a szerepeinket, ha a másik nem fogadja el azokat a szerepeket, amiket én szeretek.

Szóval, abba fog nekünk segíteni kicsit az a sémaalkotás, amikről most beszélek, hogy egy kicsit értelmezzük, hogy mi hogy élünk, mindenki kicsit belegondoljon, hogy ő hogy él, ő milyen női feladatokat, férfi feladatokat lát el, és mennyire fogadja el a másiktól, ha ő nem ezt teszi.

Ja. Hát egyszerű az élet a társadalomban, hogy ha nem kell annyi dolgot csinálni, ugye? Tehát régen le kellett vágni a tyúkot, meg a disznót, meg kaszálni kellett a búzát, hát ma meg nem kell.

De ez nem azt jelenti, hogy ma könnyebb. Régen volt a férfi és a nő egyértelmű szereposztással: a nő a belső munkákat végezte, nevelte a gyerekeket és vigyázott a tűzre. A férfi a ház körüli feladatokat látta el, az állatokat, és biztosította a mezőgazdasági feladatokat. Amikor a férfi hazament, a nő adott neki meleg ételt, és ők ketten ki voltak egymásnak szolgáltatva.

Muszáj volt együtt lenniük, muszáj volt együttműködniük, mert különben meghaltak.

A napjainkban az egyik legnagyobb változás az, hogy elkezdtük a lányokat arra biztatni, hogy a férfiak iránti bizalom boruljon meg. Vagyis arra biztatni, hogy te képes vagy rá. Ott, kétéves korodban, mikor azt mondjuk neki, hogy te is tudsz focizni, te is tudsz csavarozni. Igen, tudsz, de ez nem azt jelenti, hogy a bizalmadat kell elveszíteni.

Ugye, ha arra biztatunk egy lányt, hogy képes vagy önállóan élni, képes vagy önállóan megteremteni a dolgaidat, és készülj arra az életre, hogy te majd egyedül képes legyél az utódaidat felnevelni, akkor bizony ő így fog működni, és meg fog nőni a válások száma. Vagy nem fogja kialakítani azt az együttműködést a párjával, hogy szükségünk legyen egymásra.

Pedig a mai társadalomban is szükségünk van egymásra.

A nő megteremti a maga pénzét, a férfi megteremti a maga pénzét, hazavisszük, összerakjuk, és létrehozzuk a saját pozitív élményeinket, fejlődésünket.

És ha nem így teszünk, hanem szétválasztjuk ezeket a dolgokat, akkor előbb-utóbb nem lesz szükségünk a másikra, nem fogjuk lelni egymásban az örömeinket.

És bizony meg fog bomlani az a dolog, amit úgy hívunk, hogy család.

De a családra szükségünk van. A család ad nekünk biztonságot, a család ad nekünk örömöt. A család ad nekünk egy olyan jövőképet és múltat, amire szükségünk van.

Ugye azt mondtam, hogy a gyerekeinket, és elsősorban lányainkat tanítjuk arra, hogy önálló életvitelre képesek legyenek. Nem az a baj, ha ők képesek arra, hogy fúrjanak és faragjanak. Ezzel semmi baj nincs.

Azzal van a baj, ha a bizalmat veszítik el a másik ember iránt. Azzal van a baj, hiszen azt mondjuk neki, hogy te mindenre képes vagy, akkor ő ezt el is várja magától. Hogy ő mindenre képes legyen. És ha nem lesz mindenre képes, akkor az önértékelése is alacsony lesz, és nehéz lesz neki.

Készültem ma itt egy filmből egy részlettel

A filmrészlet egyébként a Barbie című filmből van. Gloria az egyik szereplője a filmnek, aki megfogalmazza a 21. századi nő monológját. A film nagyon érdekes. Azt gondolom, hogy a 21. század egyik legfontosabb férfi-női szerepeket bemutató filmje, kicsit mázas, kicsit színes, de azt gondolom, hogy érdemes mindenkinek megnézni.

„Tudod, nőnek lenni megoldhatatlan feladat. Te, aki ennyire gyönyörű vagy, és ennyire okos, hogy a fenébe becsülheted ennyire alá magad? Tudod, elvárják tőlünk, hogy legyünk kiválóak. De valamiért sehogyan se csinálhatjuk jól.

Elvárják, hogy legyél sovány, de ne túl sovány, és nem mondhatod, hogy sovány akarsz lenni, mert nem sovány akarsz lenni, hanem egészséges, de ugyanakkor mégis: legyél sovány! Elvárják, hogy legyen pénzed, viszont nem kérhetsz pénzt, mert az ugye már gáz.

Tudj főnök lenni, de ne légy szigorú! Légy rátermett vezető, de hagyj érvényesülni másokat! Legyél lelkes és odaadó anya, de ne beszélj folyton a gyerekeidről! Dolgozzál és építs karriert, de közben folyamatosan gondoskodj másokról! A férfiak viselkedését rajtad kérik számon, ami nonszensz, de ha ezt szóvá teszed, akkor te vagy az, aki megint nyavalyog.

Légy csinos, de ne ejtsd kísértésbe a férfiakat, és túl csinos se legyél, mert azzal fenyegeted más nő kapcsolatát, pedig a nő a nővel összetart! De legyél más, mint a többiek, és mindig legyél hálás! Tudd, hogy eleve hátránnyal indulsz, és hogy mindig keresztbe tesznek neked, de azért mindig legyél hálás!

Nem szabad soha megöregedned. Nem beszélhetsz csúnyán, nem szabad hencegned, nem lehetsz önző sem, nem szabad feladnod, se elbuknod, se félned, és közben mindig tudnod kell, hogy hol a helyed. Ez mind együtt nem megy! Ez együtt lehetetlen, és ezt kell nyomnunk életünk minden egyes napján a tudatodban, hogy nemcsak hogy mindent rosszul csinálunk, de ráadásul mindenről mi tehetünk.

Rohadt fárasztó. Látom önmagamat, és látom azt, hogy minden nő a lelkét kiteszi azért, hogy ezeknek az elvárásoknak megfeleljen.

És hogy ha már ugyanezt csinálja egy baba is, csak mert nőnek mintázták meg, akkor mi lesz velünk?”

Szóval ez egy kicsit a női soviniszta részlet. Mit mondjak a férfiak védelmében? Azt kell mondanom, hogy ők az életünkben a Jolly Joker. Ők az életünkben azok, akik ha jönnek haza a munkából, és kinyitják az ajtót, akkor rájuk zúdul mi, meg a gyerekek, meg a feladatok.

Szóval, itt ülő férfitársak, mielőtt hazatértek, hazaérnek, 15 percet pihenjenek. Mindenki azt várja, hogy hazamegy, és nyugi lesz. Nem lesz. Álljanak meg a benzinkúton, szunyókáljanak 15 percet. 15 perc nem a világ. De amikor belépnek azon az ajtón, akkor mindenre késznek kell lenni. A matekleckére, a lejött kilincsre, az asszony szomorúságára, a pénztelenségre, az elromlott hifitoronyra, vagy éppen a nem működő wifire. Szóval, higgyék el, iszonyatosan szükségünk van önökre. Mert önök azok, akik a mi hebrencsségünket, a mi szépségünket, a mi szándékainkat megerősítik, akik mellett mi Barbie babák lehetünk. Szóval, a modern nemi szerepek nem azt jelentik, hogy a férfinak és a nőnek egyformának kell lenni. Olyan nagyon sokan azért félnek a fő modern nemi szerepektől, mert azt gondolják, hogy a modern nemi szerepekkel megszűnik a férfi és a nő, mint különböző lény. De egyáltalán nem erről van szó. Arról van szó, hogy egymásra figyelve a feladataink, a céljaink átjárhatóak legyenek. Azt jelenti, hogy minden párkapcsolatban vagy minden kapcsolatban azt a feladatot vállalja be, amit ő szeret csinálni – persze néha kell olyat is, amit nem –, és a másik is azt csinálhassa, amit ő szeret, és aztán majd a maradékon, amit senki se szeret, elosztozni. Mert mi együtt fogjuk vinni azt a szekeret. Szóval, a mai modern nemi szerepek nem azt jelentik, hogy mi elveszünk nőnek lenni, és nem azt jelenti, hogy a férfi elveszik férfinak lenni, hanem azt jelenti, hogy egymást támasztva, együtt húzzuk a szekeret. És semmi tragédia nem történik, ha a férfi porszívóz, és semmi tragédia nem történik, ha a nő fúrja föl a képet a falra. Ugye? Miért ne? Ki miben ügyesebb. Hoztam egy kutatást, hogy most már a dumám mellé néhány ilyen adatot is mutassak. Ugyanis ez az Opinion Institute piackutató cég végzett egy magyarországi kutatást, amiben a férfi és női szerepeket, illetve azt vizsgálta, hogy a klasszikus vagy a modern szerepvállalásban, szereposztásban élnek-e inkább a családok. És hát nagyon érdekes volt, mert megkérdezték a 16 évnél idősebb résztvevőket, és a 43%-uk azt vallotta, hogy ők klasszikus nemi szerepek szerint élnek. Vagyis a nő mosogat, a férfi meg fát vág. A 30% azt mondta, hogy ők modern nemi szerepek szerint élnek – hagyományos és modern nemi szerepek szerint, vagyis a kettőt így kevergetik. Szerintem ez a legnehezebb egyébként, mert azt jelenti, hogy állandóan vitázni kell, hogy most melyikben is működünk éppen. És a modern megközelítést pedig 27% vallotta a sajátjának. A kutatásnak az lett az eredménye, hogy inkább a nők voltak azok, akik elutasították a hagyományos nemi szerepeket, a férfiak pedig inkább ragaszkodtak hozzá. Vajon miért? A nők inkább korlátozónak ítélték meg a hagyományos nemi szerepeket, míg a férfiaknak többlethatalmat adott ez a fajta klasszikus szereposztás. A hagyományos nemi szerepeket elsősorban az idősebb korosztály preferálta, hiszen ők ebben nőttek fel. Aztán a férfiak preferálták a vidéki településen élők, itt pedig az magyarázza ezt, hogy vidéken még több a klasszikus férfifeladat, a favágás, a fűnyírás és így tovább, illetve a szakmunkás végzettségűekhez köthető inkább a klasszikus szerep-felosztás.

Ami az én számomra ebben a kutatásban az egyik legmeglepőbb volt, az az, hogy a férfiak hogy viszonyulnak saját klasszikus férfiszerepeikhez, ugyanis a férfiak megítélik azokat vagy elítélik azokat a férfiakat, akik nem klasszikus szerep szerint élnek. Vagyis, ha egy férfi otthon porszívózik, kicsit titkolja a haverok előtt.

Volt még egy nagyon érdekes kérdés, ugye, hogy kinek a feladata a család eltartása? És bizony, akárhogy is nézzük, azt nyilatkozták ezek az emberek, 2026-ban 43%-ban, hogy a férfiaknak kell eltartani a családot. Ha-ha-ha.

Megkérdezték a kutatásban résztvevőket, hogy a nemük szerint érte-e őket valamilyen atrocitás, tehát azért, mert ő nő, vagy azért, mert ő férfi? És ugye a színes, a lila, sárgás színűek, azok a részek, amik azt mutatják, hogy őket már érte ilyen atrocitás. A bal oldali a nőké, ugye ott látható, hogy a nők fele megélt valamilyen negatív atrocitást azért, mert ő nő, a férfiaknak meg mindössze, ugye olyan 21%-a. Vagyis nőnek lenni azt is jelenti, hogy jobban ki vagyunk téve a különböző atrocitásoknak.

Aztán megkérdezték azt is a kutatásban résztvevőktől, hogy szerintük mennyire élnek klasszikus szereposztásban az emberek vagy a családok, és mennyire élnek modernben? Ugye a lila és a világosság mutatja azt, hogy inkább hagyományos, vagy abszolút hagyományos. És ha megnézzük, azt gondolják, hogy a társadalomnak nem egészen a fele éli, a nagyobb fele meg egy kicsit nyitottabb és modernebb. Amikor saját magukról kellett nyilatkozni, hogy ők hogy élnek, akkor meg azt nyilatkozták, hogy ők, inkább ilyen modern és nyitott szerepekben élnek. Szóval, hogy sokkal klasszikusabbnak ítéljük meg mások kapcsolatát, mint a miénket.

Na, szóval, milyen gyakran okoz súrlódást, konfliktust az a felfogás, hogy valamilyen szerepmegosztásban éltek, hagyományosban vagy modernben? És mint kiderült, azért elég gyakori, ilyen 40 és 45% között van, vagyis azt jelenti, hogy még mindig vitatkozunk azon, hogy kinek mi a dolga. 2026-ban azon vitatkozunk és arra pazaroljuk az energiánkat, hogy ki porszívózzon. Most komolyan?

Viszont azt gondoljuk, hogy a férfiak tartják el a családot. Most komolyan? És szerencsétlenekre ezt a terhet rápakoljuk, ugye, nektek kell bennünket eltartani, de hát nem tudnak. De porszívózni legalább tudnak.

Na, szóval azt gondolom, hogy nőnek lenni és férfinek lenni se könnyű. És ez a felosztás ez azért érdekes, mert egy kicsit részletezi azt, hogy mit gondolt, mit gondol a világ arról, hogy kinek inkább a feladata, nőknek inkább a feladata, vagy a férfiaknak inkább a feladata egy-egy dolog? És például az, hogy, bocsánat, közelebb megyek, szóval például az, hogy vezesse a háztartást, a sötétlila a férfiaké, itt, a kék az pedig a nőké, kék, vagyis jól látható, hogy 2026-ban azt várjuk el a nőktől, hogy ők vezessék a háztartást.”

Aztán alatta a következő sor: „Jól nézzen ki, vonzó legyen.” Háromszor annyi nőnek kell jól kinézni, mint férfinek. Azt mondja: „Sikeres legyen a karrierjében.” Hoppá, pasik előre! Miért nem lehetünk mi sikeresek? Vagy biztos, hogy mi nem vagyunk azok? És a szegény férfiaknak miért kell folyton sikeresnek lenni?

Aztán mehetünk tovább, ott jön egy-két ilyen majdnem kiegyensúlyozott dolog. „Kiszolgálja-e a családot?” Hát természetesen inkább a nő. „Vállaljon oroszlánrészt a gyereknevelésben?” Természetesen inkább a nő. „Tartsa el a családot?” Férfi, férfi, férfi. „Érzelmi támaszt nyújtson?” Fele-fele. „Megvédje a párját, konfliktusokat vállaljon?” Férfi. Jó, de hogy csinálja ezt, ha nem tanuljuk meg a gyerekkorban? Mert azt mondjuk neki, hogy ne légy agresszív.

És hát jön a két legfelső, amire azt gondolom, hogy van reményünk. Ugyanis mind a két nem azt nyilatkozta, hogy a számára fontos, hogy jó társa legyen a párjának, és hogy a számára fontos, hogy jó apa és anya legyen ő is és a másik is. Vagyis azt gondolom, hogy nem, nincs minden veszve. Hiszen, ha jó pár akarunk lenni, ha jó anya és jó apa akarunk lenni, akkor egy kis vita belefér. Majd megharcolunk azokért a modern szerepekért. Majd eldöntjük, ki főz, és ki fogja fúrni a gépet. És aztán utána talán tudunk szeretettel egymásra nézni.

És én úgy gondolom, hogy így az óra vége felé szeretném, ha meghallgatnák Alexandra által írt kis szösszenetet.

Férfi színész: Fáradt vagyok. Kimerült. Sokat dolgoztam. A munka kifacsart. Minden porcikám pihenne. Megpihenne... benned. Hol vagy?

Női színész: Fáradt vagyok. Szétszakít a világ, a munka, a gyerekek, a háztartás. Szaggatnak a hétköznapok és terhelnek a hétvégék. Minden sejtem pihenne. Megpihenne... rajtad. Hol vagy?

Férfi színész: Dolgozom. Muszáj, mert megélni ma nehéz. Megfizethetetlen a lakás, az autó, a megélhetés, a nyaralás. Megfizethetetlenek a célok és az álmok, és megfizethetetlen a hiányod. Kereslek. Hol vagy?

Női színész: Dolgozom. Muszáj, mert már ilyen a világ. Így normális. Viszem a terheket én is, álmodom az álmokat én is, űzök mindent én is – minden olyat is, ami megfizethetetlen. Megfizethetetlen a hiányod is. Kereslek.

Férfi: Itt vagyok. Csak minden pillanatban máshol. Rohanok. Feladat vár kora reggel és délután és kora este, és feladat vár otthon is, hisz kell, hogy segítsek, mert te is terhelt vagy, túlterhelt. Ezért dolgozom otthon is én is, hogy ne egyedül vidd a házat a hátadon, hisz akkor összetörsz. Még egyben vagy?

Nő: Megvagyok. Egyben vagyok, de sietek. Feladat vár mindig, mindenkor és mindenhol. Feladat az élet. Úgy pihennék... Úgy pihennék, mert félek, lassan szétesem. Úgy megpihennék rajtad.

Férfi: Itt vagyok. Itt leszek, csak még pár elintéznivaló. De majd holnap. Majd holnap a kora reggeli, a délutáni és a kora esti feladat után, mielőtt otthon is dolgoznánk. Majd holnap megállok, és rám borulhatsz, hogy pihenj. Jó lesz?

Nő: Jó lesz. Csak el ne szaladj, mert tudom, hogy még kell az a pénz, és tudom, hogy még kell az az elismerés, az a vállon veregetés, és tudom, még mi minden más is kell. Tudom, hisz én is hajtom, segítek, a társad vagyok ebben is, csak fáradok.

Férfi: Fáradok. Minden sejtem vágyja a pihenést. Benned. Az öledben. Hiányzol.

Nő: Hiányzol. Hiányzik a kemény karod, az erős tenyered, a széles vállad, a férfi erőd, ami ott van, megtart, megtámaszt, ami az én menedékem. Kérlek, támasz meg. Hiányzol.

Férfi: Hiányzol. Hiányzik a puha öled, a sima tenyered, a nőiességed, a kecsességed, a báj, az asszonyerőd, amiben megnyugodhatok, ami körülölel és egyben tart, amikor a világ cafatokra szed. Kérlek, bújtass magadba. Hiányzol.

Nő: Én még mindig szeretlek. Én még mindig az oldabordád vagyok. Szükségem van rád: a vadászra, a férfira, az erőre. Arra, hogy férfi módjára, de olyan igazán szeress. És ne csak majd, ne csak ünnepekkor, hanem minden egyes nap.

Férfi: Szeretlek. Még mindig szeretlek. Szükségem van rád: az oldabordámra, a nőiességedre, a romantikádra, a lágy szerelmedre, ami körülölel, ami megnyugtat. Nemcsak ünnepekkor, nemcsak majd valamikor, hanem minden nap.

Nő: Itt vagyok. Nézz rám. Én még mindig itt vagyok. Ha tényleg akarod: minden nap.

Férfi: Itt vagyok. Nézlek. Szeretlek. Még mindig szeretlek. Akarlak. Minden nap.

Köszönöm szépen nekik. Azt hiszem, az egész estében ez volt a lényeg, hogy férfiak és nők vagyunk, hogy ezen nagyon nem tudunk változtatni. Hogy vannak szerepeink, amiket tanulunk. De a lényeg az, hogy egymásra figyeljünk és egymásra találjunk. Hogy ezek a feladatok ne vigyenek el bennünket, hogy ezek a feladatok ne rontsanak el bennünket. Hogy ezek csak feladatok. Úgyhogy azt kívánom, találjátok meg a szerepeiteket, találják meg a szerepeiket, és találják meg az összhangot a párjukkal. Én köszönöm, hogy voltak. Köszönöm, hogy meghallgattak és eljöttek. Remélem, visznek magukkal sok gondolatot.

2026. március 18. Stresszkezelés gyerekeknek, hogyan csináljuk ezt a gyakorlatban 

Lélektárunk márciusi vendége Füzesséry Anikó volt, aki Suli Nyugi trénerként a gyerekek stressz kezeléséről tartott előadást. Elsősorban a stressz forrásait kell definiálni, ezáltal tudjuk a megfelelő stresszoldást alkalmazni.    

Az iskolákba is lehet kérni Suli Nyugi órát, előadássorozatokat, amely során rá lehet venni a gyerekeket az interaktivitásra mindenféle feszültség nélkül.

Az áram jó vagy rossz? A válasz igen, nem is-is. Minden korosztály tudja azt, hogy van jó stressz, például a versenyeken való részvételnél segíthet.

Sajnos rengeteg fizikai tünet formájában megnyilvánulhat a stressz az életünkben. Szívdobogás, gyomorfájás, fejfájás, nyak és váll fájás, izzadás, hányinger, kipirosodás, remegés, izomfeszülés, szédülés, vérnyomás megemelkedik, légszomj, dadogás, hadarás.

Minden gyerek a saját teste kapitánya. Saját maguknak kellene észrevenniük, hogy stressz van és le is kellene vezetniük azokat. Van 5 kapu, amelyen keresztül le tudjuk vezetni a stresszt.

Kézkapu: kézzel vezeti le a feszültséget. Ide tartoznak: nyugilabdát használni, érintés, simogatás, ölelés, rajzolás, megmosni a kezet és az arcot hideg vízzel, kifirkálni a rossz érzéseket szabadon, színezni, megfeszíteni, ellazítani az izmokat, kisállatsimogatás, elképzelni, hogy távozik a feszültség a lufiba fújva, bokszzsákot vagy párnát ütni, kiírni a gondolatokat szabadon

Azokban a gyerekekben is van stressz, akikről nem gondolnánk. A nagy firkálás után lehet tépni, gyűrni a rajzokat, ami nagyon jó stresszlevezető.

Amikor azt mondjuk, hogy nem gondolok valamire, nem stresszelek, nem vagyok ideges, sajnos pont ezt érjük el. Az agyunk azt fogja megérteni, ami az erősebb kép, tehát a stresszt és az idegességet. Pozitív gondolkodás felé kell terelni gyerekeket is. Azt kell erősíteni, hogy sikerülni fog, menni fog, nyugodt vagyok, minden rendben van. (Persze nem árt készülni a dolgozatra, felelésre.) Amikor a jóra figyelünk, a fókuszunkba az kerül és így megnyílik a kreatív elme.  Észrevesszük a megoldást. Minél többet mondogattatjuk a gyerekekkel a pozitív gondolatokat, annál inkább előjön a pozitív gondolkodás.

Gondolatkapu: elképzelni egy nyugis helyet, a sikert, elszámolni 10-ig gondolatban, gondolkodási időt adni magamnak, pozitívan gondolkodni, hogy megnyugodjak, meditálni és relaxálni

Száj: kimondani az érzéseinket, légzésre figyelni, énekelni, rágózni, beszélni egy baráttal, nevetni, fütyürészni

Ha kitoljuk a hasat, több helye lesz a tüdőnknek a tiszta levegőt befogadni. Stresszkezelő légzés szabályozott légzés legyen. Orron be, szájon ki. Folyamatosan hosszabbítjuk a be és kilégzést. 5-6 ilyen mély lélegzetet kellene venni, akár a tanórák előtt is. Akkor csökken a kortizolszint, ha minimum 3-5 ilyen mély belégzést csinálunk.

Izomkapu: megfeszíteni és ellazítani az izmokat, masszázs, táncolni, sétálni, bokszolni párnába, eltávolodni a helyzettől fizikailag és gondolatban is

Progresszív relaxáció: megfeszítjük a testünket, szorítjuk a lábujjtól, majd lábfej, boka, vádli, térdek, comb elől hátul, popsi, has, mellkas, hát, vállat felhúzni, a kezet az ujjak végéig, arcizmot a fejünk búbjáig és 3 másodpercig tartsuk meg és utána nagyon lazítsuk ki, rázzuk le a végtagokat. Például felvételi vizsga előtt ezt megcsinálja 3-5-ször és jobb állapotban lesznek.

Bőrkapu: érintés, simogatás, ölelés, masszázs, arc és kézmosás

Képzelj el egy olyan helyet, ahol nagyon szívesen lennél most. Mentsd el magadban ezt a képet és vedd elő stresszhelyzetben. Ha megszakítjuk az exponenciális feszültségnövekedést már a stressz elején, mert beiktatom a képet. Hátradőlök, elképzelem azt, ahol lenni szeretnék, akivel jól érzem magam. Nem tüntetjük el a stresszt, de oldhatjuk, kisebbé tehetjük. Kerüljön be a családi kultúrába a stresszlevezetés.

https://sulinyugi.hu/letoltheto-anyagok

Innen letölthetőek az dokumentumok.

https://sulinyugi.hu/nyugit-az-osztalynak

2026. február 18. „Milyenek a mai gyerekek? Ilyenek!”

A Lélektár előadássorozat 2026-os év tavaszi évadának első előadását Lőrincz Ildikó nyitotta meg „Milyenek a mai gyerekek? Ilyenek!” címmel. A gondolatébresztő előadásra 120 érdeklődő jött el könyvtárunkba.

„Mindig is gond volt, hogy a felnőttek, a gyerekek és a fiatalok hogyan értik meg egymást, megértik-e egyáltalán egymást.” Lőrincz Ildikó azt hangsúlyozta, hogy kezdjünk el, mi felnőttek másként nézni és gondolni a fiatalokra, mert nagy bajban vannak.

Hova tűntek a boldog és kiegyensúlyozott gyerekek? Sajnos evési, magatartási, figyelmi és alvási problémákkal küzdenek. Nagy kérdés, hogy van-e diagnózis? Sokszor kell, de sokszor nem. A gyerekek életkori sajátosságaival tisztában kell lennünk. (Az utcán hisztiző óvodásnak a hisztizés a dolga.) A differenciáldiagnózis nagyon fontos, de a diagnózisokkal vigyáznunk kell, mert azok címkék. Ezek a címkék károsan is hathatnak, mivel befolyásoló tényező a személyiségfejlődésre, a sérülékeny önbizalmára nézve.

A személyiség kialakulását a genetika, a környezet, azon belül a család és a társadalmi környezet határozza meg. Korai kötődési problémák a családon belül főleg az anya-gyermek kapcsolat szerepében mérhetők 0-3 éves korig. Szoptatásnál a legfontosabb, hogy az anyuka a gyermekét nézze, és ne a telefont, mert ekkor alakul ki a kötődés. Nagyon fontos az ősbizalom, mely hatással van a felnőttkori kapcsolatok kialakításában. A bizalmi kapcsolatot nagyon nehéz visszaállítani, felnőttkorban személyiségzavarokhoz vezethet.

Mi jellemző a mai gyerekekre?

Digitális környezetben nőnek fel, gyorsabb az információfeldolgozásuk, de sokkal figyelmetlenebbek. Nehéz a koncentráció, a türelem és a kitartás. Nehéz fenntartani a figyelmüket. A türelem szó, nekik egy elvont fogalom. Gyors visszajelzést várnak mindenre. Sokkal erősebb az önkifejezési igényük, így  ők véleményt fognak formálni. Vegyük fel velük a tempót és tanuljunk tőlük. A mesterséges intelligencia még csak most alakul, nem tudjuk, hogy ez hova fog vezetni. Ez a generáció ezzel fog dolgozni.

Erősebb az igazságérzetük és érzékenyebbek. Fontos nekik, hogy elfogadják őket, nemcsak a való életben, hanem az online térben is. Nagyon nagy a megfelelési kényszer, ami rájuk nehezedik. Ugrásszerűen megnőtt a szorongó gyerekek száma. Nincs pihenési idő, mert mindig jelen vannak.

Strukturáltabb, de túlterhelt mindennapjaik vannak. Túl sok a különóra, a fejlesztés. A pihenés szót nem ismerik, teljesítmény szorongásuk van. Az online összehasonlítás egy nehéz dolog, vagy nagyon önállóak vagy nagyon önállótlanok. Nekik nem két dolog közül kell választaniuk, hanem 15 dolog közül.

Elcsúszott a napirendjük, későn fekszenek, megváltozott az étrendjük, napi testmozgásuk kevés. Ez mind nem egyedi eset.

Jelenleg több generáció él együtt generációs különbségekkel. Az építők/veteránok értékrendje a szorgalom, a fegyelem, a tisztelet, a lojalitás, ők egy csendes generáció.

 A Baby boomerek a biztonság és a nyugalom generációja.

 Az X generációban ott a kételkedés, a csak magamra számíthatok érzés, ők digitális bevándorlók.

Az Y generáció magabiztos, ambiciózus, mottójuk: előre. Bátrak és gyakorlatiasak.

 A Z generáció gyermekei a digitális bennszülöttek, profin használják az eszközöket, mindent azonnal akarnak és a visszajelzéseket is.

Az alfa generáció a képernyő generáció. Az idegrendszerükre nagyon rossz hatással van a sok képernyőidő. Ez a generáció nehezen tud különbséget tenni az offline és az online világ között. Multitasking mesterei, részt vesznek az online közösségekben. Online identitásuk is van, azonnali információt igényelnek és ezáltal azonnali kielégülést. Nagyon okosak, de magányosak. Csendes generáció.

Y Z és alfa generáció gondolkodása az inkább meg sem próbálom, mert úgysem sikerül elv, mert nem akar kudarcot vallani, hiszen tökéletesnek kell lenni. Ha az iskolában nem sikerül, akkor majd az online világban. Sokan nem akarnak felnőni huszonévesen. Kulcsszó a felelősség, de a felelősségvállalást meg lehet tanulni az online világban? Várják, hogy a világ majd felfedezi őket.

Online kukkolás (big brother és társaik): kemény és felesleges szembekerülés a múlttal. Például szakításnál a feldolgozási folyamat nehéz, mert látjuk a múlt képeit. De mindent akarok és most! Ha nem kapnak azonnal választ, idegesek lesznek.

Társadalmi nárcizmus a szelfizéssel indult. Nyaraláskor nem az épület fotózása a fontos, hanem az, hogy én ott voltam. Az online világ megköveteli a folyamatos jelenlétet, így kevés idő jut a valódi személyiségfejlődésre. Az online térben mindent azonnal kimondanak. Az online és a valós személyiségük mennyire fedik egymást? Milyen személyiségük lesz felnőtt korukra? Egyszer ilyen egyszer olyan? Mihez vezethet mindez?

Érzelmi inkontinencia, azaz azonnal ki kell adnia magából az érzéseit. Amikor az X és Y generáció életében történt valami, mindenkinek volt ideje, hogy feldolgozza azokat, de ma nincs erre idő. A holding, azt jelenti, hogy tudunk tartalmazni, mert megéltem. Ez régen 5-6 óra volt, most 5-6 másodperc. Most már a szülő előbb tudja, hogy hányast kapott a gyereke a Kréta rendszer miatt. A régebbi generációk kialakítottak valamit az őket ért stressz kezelésére, a problémamegoldásra. A mai generációnak erre nincs lehetősége. Hiperkonnektivitás az, amikor éri valami jó vagy rossz és azonnal posztol, azonnal megosztja. Azt hinnénk, hogy jó, mert megszabadul tőle, de a szorongás nőni fog.

Ha nem tanulja meg, hogy mi az a holding, nem tud helyzeteket felismerni, nem tud nemet mondani, nem fog kialakulni az empátiája. Az online térben ez nem tud kialakulni, csak az offlineban, azaz a való világban.

Kortárs agresszió és transzparencia nagyon jelen van az életükben. Fontos, hogy transzparensek legyenek, átláthatóak, mindent tudjanak másról és magukról is mindent kiadnak. Régen, ha egy viccet, egy csínyt csináltak a gyerekek, másnapra elfelejtették, de ma mindent posztolnak, így az egész iskola tudja és tudni fogja jó sokáig. Az online térben való bántalmazás a bullying. Ezen a platformon mindig ott van minden és mindenki, ha elfelejtenél valamit, rövid időn belül újra előkerül.

Közösségi média hat a családokra, ezért tudatos jelenlét kell a szülő részéről. A szülő tud különbséget tenni az online és offline világ között, a gyerek nem.

Pszichoszomatikus tünetekben van jelen a szorongás. Fejfájás, hasfájás, hányinger, hányás, mellkasi szúró fájdalom, szédülés, ájulásérzés, izzadás, végtag gyengeség, légzési nehézség. Ezeket mind komolyan kell venni.

Régen készítettek „offline” szociometriát, ami arra engedett rálátást, hogy a tanulók kivel vannak jóban, kivel nem. Ebből láthatóvá vált, hogy a pedagógus jól látja-e a helyzeteket az osztályban. De az online szociometriát nem látja sajnos.

A közösségi média az egyik legerősebb függőséget okozza, mint a drogok és az alkohol. Az online térben nem érzik magukat egyedül. A lájkoktól és a szívecskéktől az agyuk azon része aktív, ahonnan az endorfin elárasztja őket. A gyerek azt szokja meg, hogy amit akar, az azonnal teljesül és azt fogja hinni, hogy a valóságban is így működnek a dolgok. Ha valamit megunt, elrontott, akkor azt hiszi, hogy bármikor kiléphet és újra próbálkozhat.

Mit tehet a szülő?

Ne dugjuk struccként a fejünket a homokba! Rossz hír! A felnőtteknek kell változnia! Nem azért nem változnak a gyerekek, mert nem akarnak, hanem azért, mert nem tudnak.

Hogyan viszonyulunk a változáshoz? Az X és az Y generáció tud változni és változtatni a helyzeten. A változás menetei: 1.Tagadás 2. Düh, harag 3. Belenyugvás 4. Elfogadás 5. Alkalmazkodás

Ismerjük meg a gyerekek világát, olvassunk, hallgassunk podcasteket. Meg kell tudni, hogy miért ilyenek, amilyenek. Mert másként működnek. Fontos az együtt eltöltött tartalmas idő. A serdülőnek létfontosságú lenne, hogy unatkozzanak, mert akkor rendeződik az idegrendszerük. Ha állandóan ingerelve van az online világgal, kapja az ingereket, akkor ez a rendeződés nem fog megtörténni. Kiskorban a meseolvasás nagyon fontos, serdülő korban pedig a napi események elmesélése. Kis lépések elve nagyon fontos!

Alvás és figyelem! A felnőtt emberek átlagosan 7 órát alszanak A kevés alvás következménye a figyelmetlenség, fáradtság, teljesítményromlás. Felnőtteknél ez még az unottsággal, tompasággal párosul (későbbi demencia), de a gyerekeknél ez túlkompenzálásban nyilvánul meg és energikusabbak lesznek.

Elalvás előtt semmilyen kék fényt árasztó eszközt ne használjunk 2 órával. Ne az ágy mellett töltsük a telefont! Ideális hőmérséklet az alváshoz 18 celsius fok. Ha nem figyelünk oda, amikor el akar mondani nekünk valamit a serdülő gyerek és pre-pubertáskor (12 évestől), mert a telefont nézzük, akkor legközelebb már nem fog odajönni. Korlátozza térben és időben a gyermek telefonozási szokásait. Tudatos használatra tanítsuk.

A sport fejleszti a figyelmet, mert aki nem figyel, az lesérül vagy veszít. Testi, lelki és szellemi fejlődést biztosít.

„A mai gyerekek nem rosszak, nem jók, mások. Máshogy szocializálódtak, de bajban vannak! Figyeljenek oda rájuk! Szükség van a segítségre!”